2017. augusztus 31., csütörtök

Becsaptak: így termeli a rendszer az oltáskritikusokat (megtörtént eset)

By Aranyalma
Elöljáróban szeretném elmesélni a saját történetemet, hogy hogyan „találkoztam „ az oltások témakörével testközelből, a gyermekem születése után, ugyanis a megélt tapasztalataim elindítottak egy bizonyos úton, ami a mai napig meghatározza a meglátásaimat.

Gyermekem akkor született, mikor még a Prevenar13 nevű oltóanyag nem tartozott a kötelezően beadandó, hanem csak a kötelezően felajánlandó vakcinák közé. Sajnos én erről semmit sem tudtam, úgy voltam vele, a védőoltások komoly egészségügyi tényezők, azok alkalmazásáról és felhasználásáról ennek megfelelően szakszerű és komoly tájékoztatásokat fogok majd kapni, nem fárasztom magam komolyabban az utánajárással, volt elég feladatom a kisbabám gondozása körül. Ez a bizalom a gyermekorvosunk és a védőnő felé sajnos hiba volt….

Egy oltás, két oltás, nincs mellékhatás, kiszolgáltatás?

Mi az, hogy nem lehet mellékhatása
egy oltásnak, mikor BÁRMILYEN
gyógyszernek lehet???
(freeimages / tablet-blister-2-1318884)
Kisbabám aktuális, második oltása előtt azt a „tájékoztatót” kaptam, hogy a Pentaxim nevű, 5 komponensű védőoltást ezúttal 2 felé, 2 fecskendőben adják be. Nem értettem, de nem gyanakodtam. Otthon megnéztem az oltási könyvet. Abban az szerepelt, hogy kapott egy Pentaxim és egy Prevenar13 nevű oltást. Ez utóbbi mi? Hiszen senki nem beszélt róla. Kiderült, hogy egy számunkra még választható oltást kötelezőként feltüntetve, ráadásul hamis magyarázatok után adtak be a gyermekemnek. Ez már önmagában nagyon felháborító volt számomra, mert miért nem lehetett elmondani, milyen oltás, mi ellen van és mik a lehetőségeink? A kisbabám az oltást követő napokban nagyon nyugtalan volt, erősen sírt, vigasztalhatatlanná vált. Nagyon aggódtam miatta, így elmentünk az orvosunkhoz emiatt. Elkezdtem elmondani a babám tüneteit, még meg sem említettem a minket ért jogsérelmet, mikor az orvosunk rám mordult, hogy ugye, nem azzal akarok jönni, hogy az oltás miatt van, mert az nem okoz ilyesmit és különben sincs semmi baja a gyereknek…. Tessék????? Na persze hamar felvilágosítottam, hogy becsaptak, félretájékoztattak és mi az, hogy nem lehet mellékhatása egy oltásnak, mikor bármilyen gyógyszernek lehet és legalább vizsgálja már meg a gyermeket! Rögtön visszavett az indokolatlanul támadó magatartásból, még elnézést is kért. Nekem azonban a bizalmam elveszett iránta.

2017. augusztus 30., szerda

Halloween belefér? Etikus és etikátlan orvosi oltási tájékoztatók

By Anyaoroszlán

Összegyűjtöttem a netről és máshonnan néhány cikkcímet és tartalom lényeget, ami mostanában orvosi "oltási tájékoztatók" címén olvasható. Alapvetően kétfajtát találtam.

Az egyik típusú oltási tájékoztatók:

  • Megölöd a gyerekedet, ha nem oltatsz!
  • Ha te nem oltatsz, az én gyerekem is veszélyezteted!
  • Oltass! Bárányhimlősnek lenni a 21. században bűn (nézd, milyen ronda a bárányhimlő kiütése mostanában; nézd, micsoda súlyos szövődmények vannak! - EZER SZÁZALÉKBAN, MINDEN EGYES esetben!)
  • Elfeledett járványok pusztíthatnak
  • Stb.
Etikus orvosi oltási tájékoztatók:
rémítsd halálra a pácienst
a nyájimmunitáss( legendájáv)al! (?)
(freeimages / halloween-1467758)
Ha valaki befestené magát pöttyökkel, és Halloweenkor ilyeneket skandálva kérne Amerikában cukrot, vajon kapna? Adjál cukrot, különben megfertőzlek halálos bárányhimlővel!

Selye János magyar származású, Föld-szerte elismert orvoskutató azt derítette ki és kutatta, hogy a stressz káros az egészségre, betegségeket okoz. Ugye ez alól az orvosok által keltett stressz nyilván kivétel? Ugye az olyan orvosok által keltett stressz is kivétel, akik közül az egyik népszerű internetes "gyermekorvos" ezen írás készülésének időpontjában csak képzeletben található meg gyermekorvosi szakvizsgával az ENKK hivatalos egészségügyi dolgozó nyilvántartásában (lehet, hogy olyan buzgón készül a szakmájára, már kezében érzi a szakvizsgáját az élénk fantáziájával?)? És ugye azon orvos által keltett stressz is kivétel, aki megtalálható oltóanyag gyárak által támogatottként (de jó, nem az állam fizeti a vizsgálatait, nem kell éheznie, és de jó, hogy a magyarok nagy része nem kutat, hogy ezt az oldalt megtalálja, és nem tud angolul sem, hogy lefordítsa)?

2017. augusztus 29., kedd

Betegjogok - szép dísz a kórházak falán (hivatalos tájékoztatás)

Végül is, valamivel el kell takarni a repedéseket...
Lehet, hogy ide inkább az oltásos jellegű prevencióhoz való bármi áron, és lehetőleg "ingyenesen" (= az adónkból finanszírozott módon) történő hozzájutási jogot kellene kitenni, mint a járványos betegségekkel szembeni védelem egyedüli és kizárólagos megoldási lehetőségét. A jóltápláltság, a higiénia, az általános testi-lelki egyensúly, az egyéni sajátosságok figyelembe vétele, az óvatosság teljesen feleslegesek. A teljes körű tájékoztatást is ki kell húzni erről a listáról. Oltáskárosodás nem létezik. A hivatalos elfogul(a)t(lan) tudományban ezt garantálják, írásba is adják, teljes felelősségvállalással



Kockázatokról és mellékhatásokról legalább kérje el és OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT, kérdezze meg kezelőorvosát, patikusát; valamint olyan embereket is, akik oltás után néhány napon, hónapon, éven belül, "tudományos véletlen egybeeséssel" autoimmun betegségbe estek. (Mert ugye léteznek olyan betegségek is, amelyek nem 2 nap alatt alakulnak ki...)

2017. augusztus 28., hétfő

Sakk-matt - a nyájimmunitás önkéntes rendőrének

A kép forrása: Facebook

Az oltottaknak joguk van megvádolni az oltatlanokat mindenfélével, joguk van önkéntes rendőrszerepet felvállalni feléjük.

Hiszen azzal megvédik a társadalmat a butaságtól.
Miért is?
Ezért!
Magyar fordítás:
Egy nő megvádolt, hogy az oltatlan gyerekem terjeszti a kanyarót és a gyerekbénulást és megöli a többi gyereket, még ha azok nem betegek is. Az én válaszom?
Felhívtam a férjét és mondtam, hogy csináltasson gonorrhea-tesztet, mert lehet, hogy elkapta a feleségétől. A férfi felhívta a nőt, nekiesett, de ő csak ezt ismételgette: Én nem fertőztelek meg, nekem nincs gonorrheám, hogyan fertőzhetnélek meg, ha nem vagyok beteg?? Sakk -matt.


Kockázatokról és mellékhatásokról legalább kérje el és OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT, kérdezze meg kezelőorvosát, patikusát; valamint olyan embereket is, akik oltás után néhány napon, hónapon, éven belül, "tudományos véletlen egybeeséssel" autoimmun betegségbe estek. (Mert ugye léteznek olyan betegségek is, amelyek nem 2 nap alatt alakulnak ki...)

 Köszönjük, hogy Te is teljes körűen szólsz hozzá ezen bloghoz, hogy eszement észrevételeket teszel. A túlzottan nem egyoldalúan tájékoztató, okosan trollkodó hozzászólásokat nem engedjük be a blogra, töröljük!

Köszönjük a megértésedet!

2017. augusztus 27., vasárnap

Őrült oltás paradoxonok - az oltás fogalma a köztudatban

Mi is az oltás fogalma?
Egy "teljesen ártalmatlan" szuri
(freeimages /
syringes-and-vial-1307461)

Ez az összeesküvés elmélet egy, a Facebookról származó amerikai gyűjtemény, hogy mit is gondolnak az oltásokról általánosan a köztudatban, mi az oltás fogalma.
(syringes-and-vial-1307461)

Az igazság a teljesen ártamatlan szurikról, avagy

"városi legendák, paradoxonok, érdekes elméletek"

Interesting popular vaccination theories


From: https://www.facebook.com/miriam.zema/posts/1779383402076081
(Sajnos az eredetit már törölték.)

I’ve been studying vaccines for a few years now. During that time several pro-vaxxers have done their best to convince me of the error of my ways. Many grow frustrated with me and inform me that I’m simple minded and stupid. It’s taken me some time to fully grasp what they’re saying, but I think I’ve finally got it. If you’re a pro-vaxxer, please let me know if I accurately represented your position. Thanks for your patience.
Évek óta foglalkozom a vakcinákkal. Ez idő alatt számos oltásbarát próbált meggyőzni arról, hogy rossz úton járok. Frusztráltak és kijelentették, hogy egyszerű gondolkodású és hülye vagyok. Szántam egy kis időt arra, hogy teljes mértékben megértsem, amit mondanak és azt hiszem, végül sikerült. Ha oltásbarát vagy, kérlek, tudasd velem, ha pontosan képviseltem az álláspontodat. Köszönöm a türelmedet.

2017. augusztus 26., szombat

Kötelező oltások, nil nocere, Hippokratész, emberi jogok, nyájimmunitás(ba vetett túlzott placebó hit)

By Anyaoroszlán
Miért is jött létre ez a blog? Hogy még szűkebben tájékoztasson, még kisebb képet mutasson az oltásokkal kapcsolatosan, mint a média.

Rózsaszín szemüveg: nincs semmi baj
a kötelező oltásokkal (?) (freeimages /
occhiali-1422950)

Merthogy a  jelenlegi köztudatban mi van, mit mutat be a média erről?

Abszolút nem egyoldalú, nem rajongós, nem csőlátó, nem beszűkült, nem rózsaszín ködöt. Például:

  • Az oltás egy csodálatos orvosi találmány. Vörös szőnyeget, babérkoszorút, szobrot, kastélyt érdemel.
  • Járványos betegségek ellen az egyes-egyedüli megoldás az oltás. Más lehetőséget erre jelenleg nem ismer (el) a materialista elfogul(a)t(lan) orvostudomány. És mint tudjuk, amit ő nem ismer (el), az nem is létezik, mert ő mindent tud.
  • Minél több veszélyes mikroorganizmus ellen, minél több embert, minél többször kell oltani, bármi áron, hogy meglegyen a nyájimmunitás. Bármi áron. Mert az oltásokkal elérhető nyájimmunitás létezik, és ez az egyedüli lehetőség az egészségre és a biztonságra, és biztosan elérhető az oltásokkal.
  • Az oltásokat lehetőleg kötelezővé (és ingyenessé) kell tenni, minél többet. Fizesse ki őket az egészségbiztosító az adónkból, bármennyibe is kerülnek, megérik az árukat; akkor is, ha emiatt nem lesz mit ennünk.
  • A tömeges oltásnál a nyájimmunitást kell szem előtt tartani, mégpedig bármi áron. Mindenkit meg kell védeni a járványtól, és meg kell védeni az egyes emberek mikroorganizmusaitól a többi embert, ha ő belerokkan, belehal is (a tiltakozásba)! Oltás okozta károsodás úgysem létezik.
  • És így tovább. Emellett az oltás nem gyógyszer, nincsenek, illetve teljesen elhanyagolhatók kockázatai és mellékhatásai, teljesen biztonságosak. És abszolút kivétel azon anyagok közül is (pl. földimogyoró, darázscsípés, tojás, ...), amelyekre az emberi szervezet esetleg allergiás lehet.
Azonban sajnos vannak olyan emberek is, akiknek túl élénk a fantáziájuk, és kitalálták, hogy ők, vagy a hozzátartozóik oltás után valahogyan: egészségileg, viselkedésben "véletlen egybeeséssel" megváltoztak.
Ők biztos mind hazudnak! Minden esetbe a tiltakozásba és a kényszerképzeteikbe rokkantak, haltak bele! Nem kell őket komolyan venni, nem kell független szemlélettel megvizsgálni, meg vannak bolondulva.